Letartóztatás

A félelem rossz őrzője a hatalomnak (Seneca)

LETARTÓZTATÁS

Abban az időben német-angol műszaki fordítóként dolgoztam az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Vállalat miskolci központjában, a hatalmas épület földszintjén lévő könyvtárban. Szerettem a munkámat, így 1983. május 23-án, hétfőn, sem úgy indultam munkába, mint a szocialista munkásparadicsom dolgozóinak többsége, hogy a "fene egye meg, már megint dolgozni kell menni". Ráadásul a könyvtárat egyszemélyben vezető kollegina ideális munkatárs volt, akivel jól kijöttem.

A gépezet beindul ▼

Tehát hétfő reggel volt, 7 óra, és alighogy nekiláttam a munkámnak, hívatott a személyzeti osztály vezetője, hogy valamit meg szeretne beszélni velem. Elindultam a személyzeti iroda felé, és megmagyarázhatatlan módon különös érzésem volt. Valami nem stimmelt, de hogy mi, azt akkor nem tudtam megfogalmazni magamban.

Mikor beléptem, a személyzeti vezetőn kívül még négy személy üldögélt bent, akik rögtön azzal kezdték, hogy valamit meg kell beszélniük velem, fél óra az egész, ezért menjünk a lakásunkra. Mondtam nekik, hogy a könyvtárban is nyugodtan beszélhetünk, de ragaszkodtak ahhoz, hogy hazamenjünk. Visszamentem a könyvtárba a táskámért (benne volt a lakáskulcs), elköszöntem munkatársamtól, nem tudván, hogy legközelebb négy hónap múlva láthatom majd viszont.

Autóba ültünk és lakásunk felé hajtottunk. Egy kertvárosi bérházban éltem szüleimmel, édesapám középiskolai tanár, éppen dolgozott, anyukám pedig Sopronban lévő kis hétvégi házunkban töltött néhány napot.

Nos, a ház elé érkezvén feltűnt nekem még egy autó, állami rendszámmal, mondtam is nekik, hogy ezek is az ő embereik? Ó nem, tagadták, de a lépcsőházban már ott álldogált újabb négy férfi, tehát összesen nyolc belügyes nyomozó szállt ki elfogásomra.

A lakásban házkutatási parancsot tett elém a Dejcző Károly r. százados, Juhász János és dr. Péter Imre r. hadnagyok vezette csapat, és megkérdezték, tudom-e, miért vannak itt. Fogalmam sincs, válaszoltam, és tényleg nem tudtam. Nemsokára kiderült, hogy izgatás bűntettével gyanúsítanak, és ezért terhelő bizonyítékok után fognak kutatni. Hoztak két megszeppent háziasszonyt a szomszédból tanúnak, és elkezdték személyes holmijaim tüzetes átvizsgálását.

A házkutatási jegyzőkönyv első oldala ▼

Mivel a kézzel írtak az indigós példány miatt elég rosszul olvashatók, idézek néhány jellegzetes részt a házkutatási jegyzőkönyvből:

"3 db, egyenként 4 oldalas, a pápa elleni merényletről szóló írás."
"Sárga színű dossziéban 1956-os újságcikkek."
"Jelentős mennyiségű fordítás külföldi lapokból."
"Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verse.

Érdekes momentumként megemlítem, hogy irataim között találtak egy újságból kiollózott képet is, amely Ceausescu román diktátort ábrázolta, és akinek a homlokára vastag filctollal horogkeresztet rajzoltam. Figyelemreméltó, hogy ezt sem akkor, sem később nem tették szóvá!

A miskolci házkutatással egy időben soproni kis faházunkban hasonló akció zajlott le a győri államvédelmisek részvételével. Az Erdélyi Károly, Lakatos Imre r. őrnagyokból és Lőrincz Rezső r. századosból (nem rokonom!) álló különítmény lepte meg szegény édesanyámat, akivel - későbbi elmondása szerint - rendkívül sértően, pökhendien, megalázóan jártak el. Az eredmény egyébként itt is hasonló volt: dossziék, iratok és egy írógép.

Határozat a házkutatás elrendeléséről ▼

Részlet a soproni helyszínű házkutatási jegyzőkönyvből ▼

Összehangolt, nagyszabású belügyes akcióról beszélhetünk.

A házkutatás végeztével utunk a miskolci rendőrkapitányság komor épületébe vezetett, ahol egy üres szobát bocsátottak a pesti belügyes nyomozók rendelkezésére. Itt folyt le az első kihallgatás.

Határozat őrizetbe vétel elrendeléséről ▼

Vagy inkább kérdezgetésnek nevezhetném, ugyanis mindenféle dolog felől faggattak. Hogy én írtam-e leveleket a Szabad Európa Rádiónak, hogy kémkedtem-e a japánoknak (sic!), szítottam-e a Magyar Népköztársaság társadalmi rendje és a szövetségi rendszer ellen, hogy ... és még sorolhatnám. Mondták, ha mindent beismerek, még aznap elengednek. Azonban nem voltak megelégedve az eredménnyel, és 72 órára őrizetbe vettek (hivatalosan is). Délután 5 óra körül három nyomozó kíséretében személygépkocsival Budapestre vittek, a Belügyminisztérium Gyorskocsi utcai vizsgálati osztályának fogdájába. Olyannyira veszélyes egyénnek tartottak, hogy indulás előtt figyelmeztettek: ha menet közben szökni próbálok, használni fogják a lőfegyverüket. Biztos ami biztos, egyik kezemet a gépkocsi ajtófogantyújához bilincselték. Mondhatom, nem mindennapi élmény volt. Azt talán említenem sem kell, hogy szüleimet az események alatt és után egyáltalán nem tudtam értesíteni; szerencsére az egyik házkutatást végigélő tanúval, hasonló világnézetünk folytán is, igen jóban voltunk, és egy óvatlan pillanatban őt kértem meg: tudassa a történteket munkából jövő édesapámmal.

Az iratanyagból kitűnik, hogy ügyem japán vonatkozását végül elvetették ▼